Klikkelős fizetős

Keress pénzt játszva a neten!Főleg PTC-k

Ha sürgősen pénzre van szükséged, akkor itt a helyed!


A Cashlines rendszerrel 300 dollárt megkereshetsz minimális munkával, akár pár nap alatt!


Egyedül csak Tőled függ, függ mennyi idő alatt éred el a kifizetést!


A Cashlines rendszer egyvonalas pénzforrás, a legegyszerűbben működő és leggyorsabban fizető fizető program az interneten! (kifizetés 24 órán belül AlertPay számlára)


Cashlines részletek

Üdvözöllek!

A CashLines egyetlen céllal lett létrehozva. Ez pedig az, hogy segítsen az embereknek – így Neked is – létrehozni a pénzmozgás és bevételszerzés lehető legegyszerűbb módját.

Túl sok úgynevezett lehetőség kívánja meg az állandó havi befizetéseket, vagy azt, hogy az ember piaci szakértő legyen akár a legkisebb siker eléréséhez is. A Cashlines teljesen más. Már az alapoktól úgy épül fel, hogy majdnem mindenki részt vehet benne, és már kis erőfeszítéssel is komoly bevételhez juthat. Akár most vágsz bele életed első online üzletébe, kiegészítendő egyéb jövedelmeidet, akár profiként szeretnél nagy összeghez jutni, a Cashlines-ban mindezt megtalálod!

Ahhoz, hogy csatlakozz, nem kell mást tenned, mint megvásárolni a Product 50 termékcsomagunkat 75 dollárért. Ez tulajdonképpen egy digitális termékeket tartalmazó csomag: E-Book-ok, Software-ek és Videok, illetve egy ‘élő képzés’ nevet viselő webes képzés. Ha ezeket a termékeket egyesével vásárolnád meg, mindez 170 dollárba kerülne! (A termékekhez 2011 március elejétől az otthonodból is hozzáférhetsz. Ezt megelőzően egy ideiglenes oldalról tölthetőek le a termékek a befizetett tagok számára.)

Ezek a termékek nem csupán kitűnő befektetést jelentenek, hanem általuk a Cashlines bevételi oldalához is hozzájutnak.

A termékcsomag megvásárlásakor Te automatikusan a Cashline1 pozícióba kerülsz. Most már indulhat a pénzkeresés!

Amint a világ minden részéből emberek csatlakoznak a Cashlines-hoz, Te egyre feljebb kerülsz a rendszerben. Ezt a folyamatot azzal is felgyorsíthatod, hogy ajánljod ezt a lehetőséget másoknak is. Amikor az általad ajánlott személyek megvásárolják termékcsomagunkat, Téged pontokkal jutalmazunk, melyek a rendszerben történő gyorsabb előrejutást segítik Neked.

A Cashline2 szintre lépve (mely Rád nézve nem jelent további megfizetendő tételt), következő termékcsomagunk, a Product 150 is elérhetővé válik, így együttesen már közel $350 értékben.

Amint újabb tagokkal bővül a Cashline2 szint, a szint csúcsán álló személy megkapja jutalékát, majd újrakezdi a szintet. Vagyis ha egyszer belép a Cashline2 szintre, MINDIG ezen a szinten is marad! Amint a Cashlines termékek ajánlásával pontokat szerez, vagy a Cashline1-es szintről a Cashline2-es szintre lép, vagy a szint tetején kifizetésre kerül jutaléka, folyamatosan újraépíti Cashlines vonalát az újabb kifizetésig.

Az Érted dolgozó befektetés ereje
Ami a Cashlines-t izgalmas és erőteljes programmá teszi, az a Te gyarapodó tőkebefektetésed, mely minden egyes alattad belépővel gyarapszik. A Pontrendszer segítségével fénysebességgel építheted fel Cashlines vonaladat újra és újra. A teljes Cashline1 és Cashline2 felépítése lehetséges kevesebb, mint 24 óra alatt!

A Cashlines felépítésének megértése kulcsfontosságú, és legvégül saját erőfeszítéseid gyümölcsét élvezheted, amint egyre több termékcsomagot értékesítel és egyre több ember követ a magasabban fizető Cashlines szintekre. Ez a leghatékonyabb befektetés!

Hogyan is működik a pontrendszer?
A Cashlines jutalékok megszerzéséhez nem követelmény a termékek értékesítése. Mindazonáltal, ha nem csak nézelődni szeretnél, hanem villámgyorsan pénzt szerezni, akkor a következő lehetőséget tudjuk ajánlani:

Minden olyan belépő után, aki megvásárolja az ajánlásod nyomán a “Product50″ csomagot 75 dollár értékben, 10 ponttal jutalmazunk Téged. Minden, az ajánlásodból származó, Cashline2-es szintet elért tag után 30 ponttal jutalmazunk Téged. Az ajánlott személyeknek nem kell ugyanabból a vonalból kikerülni, hogy a saját vonaladat építsd az így szerzett pontokkal. Egy példa: ha Te Cashline2-es szinten állsz, s az általad ajánlott személy a Cashline1 és Cashline2 szintekre is szeretne belépni, Téged 40 pont illet meg. Mindenki hasznot húz minden őt követő belépőből! Heti pontok: ha csupán egy személynek ajánlottad a termékeket, akkor nem csupán 10 ponttal, hanem minden egyes héten további egy ponttal is jutalmazunk Téged. Így valóban minimális erőfeszítéseidért is jutalomban részesülsz.

Lesz valaha kettőnél több Cashline szint?
Természetesen! Sőt, mi több, egy mindennél magasabb szinten fizető Cashline3 szint is hamarosan bevezetésre kerül, hogy mindazok számára is megnyíljon az út, akik valóban szeretnék befektetni, amit megkerestek, hogy álmaik bevételeihez juthassanak. De ez még csak a kezdet, mert amint nagyobb bevételekre vágytok, máris bevezetjük az újabb Cashlines szinteket.

A CashLines a Te eszközöd, hogy szert tegyél komoly bevételekre egy jelképes kezdőtőkével, és minimális erőfeszítéssel.

Ez a Te hatalmas lehetőséged, hogy egyetlen kattintással a rendszerbe kerülj MÉG MA. Még a bevezető fázisok során is az általad elért Cashlines szintek jutalékait a szint elérésének napján kifizetjük Neked!

A kapcsolat menüben találod az elérhetőségem,jelentkezz ha érdekel!

Valóban működik!


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 249
Tegnapi: 113
Heti: 827
Havi: 2 493
Össz.: 239 878

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Cashlines
Klikkelős fizetős - © 2008 - 2017 - klikkelosfizetos.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »